Bejelentkezés

x
Search & Filters

Elárverezik a gitárt, amit Eddie Van Halen adott a nagybeteg Jason Becker-nek



Decemberben elárverezik azt a gitárt, amit Eddie Van Halen 1996-ban az ALS betegséggel küzdő Jason Becker-nek ajándékozott. A hangszer eladásából befolyt pénzből Becker kezeléseinek egy részét fedezik majd, mivel a zenész orvosi ellátása évente több mint 100 ezer dollárba (34,6 millió forint) kerül.
 
November 18-án az alábbi poszt jelent meg a gitáros közösségi oldalain:
 
"Üdv mindenkinek, itt Jason! Szeretném, ha tudnátok, hogy maximálisan egyetértek azzal, hogy elárverezzük ezt a gitárt. Nálam csak a falon porosodott, és örülnék, ha egy olyan emberhez kerülne, aki hozzám hasonlóan tisztában van a valódi értékével és meg is osztja azt az örömet másokkal, amit ez a hangszer adhat.
 
Eddie mindig is nagyon kedves volt hozzám és a családomhoz, és ezeket az emlékeket sosem felejtjük el. Sokakhoz hasonlóan számomra is zseniális gitárvirtuóz és igazi karakter volt, később pedig a barátom lett, így megtudhattam, hogy nemcsak fantasztikus zenész, hanem jószívű és együttérző ember is.
 
Minden vendégemnek fülig ért a szája, amikor meglátták ezt a gitárt, mert közel érezhették magukat Eddie-hez. A családtagjaim gyakran felidézték azt a napot, amikor nálunk járt, leült a kanapénkra és jammeltünk egy kicsit. Miután Eddie elhunyt, megosztottam egy videót a látogatásáról, amelyben azt az oldalát láthattátok, amit egyébként csak kevesen ismerhettek. Őszintén mondom, hogy nagyon megérintett a sok érzelmes üzenet és az Eddie-hez kapcsolódó gyönyörű emlékeitek. Bízom benne, hogy mindez arra inspirál titeket, hogy ugyanolyan szeretettel viszonyuljatok másokhoz, amilyennel Eddie hozzám és a családomhoz. A gitár elárverezése nagy segítséget jelent számunkra, és remélem, hogy emellett azt is megmutatja, milyen hatalmas szíve volt Eddie-nek."
 
A különleges gitárra a New York-i Gournsey's aukciósházban lehet majd licitálni.