Forró hangulatot varázsolt a Steel Panther a Barba Negrában (koncertbeszámoló)
Steel Panther, Florence Black – Barba Negra, 2022. 07. 01.
Könnyen lehet, hogy valóban igaz az a mondás, miszerint véletlenek nincsenek, hiszen több halasztás után végül éppen az év eddigi talán legmelegebb napján, július 1-jén lépett fel a Barba Negrában a Steel Panther, akik szintén forró hangulatot hoznak a koncertjeiken, vagyis úgy tűnt, hogy még a sors is azt akarja, hogy egy igazán emlékezetes buli keveredjen ki az estéből.
A hangulat megalapozásáért a számomra eddig ismeretlen Florence Black volt a felelős. A fiúk Walesből érkeztek, kedvenceik közé pedig Thin Lizzy-t, a Guns N’ Roses-t és az Alter Bridge-et sorolják, így nagyjából sejthető, hogy mivel is állunk szemben. Kellemes és minőségi rock and rollról van szó, ami hamar fejrázásra és széles mosolyra készteti az embereket, élőben pedig különösen jól működik, még egy forró nyári koraestén is. Az egész banda rendben van, a frontember, Tristan Thomas azonban különösen kiemelkedőt nyújtott: kedves, barátságos arcnak tűnik, aki remek hangi adottságokkal rendelkezik és összehasonlítva a stúdiófelvételeket a koncerten nyújtott produkciójával, bizony nem volt túl sok különbség a kettő között. Jó lenne egyszer egy önálló bulin is megnézni a csapatot, mondjuk valamelyik klubban, de a lejátszási listámra már most felkerültek.

2019-ben lemaradtam a Steel Panther budapesti koncertjéről, azonban akkor még úgy tűnt, hogy alig egy évvel később jön is a folytatás, de persze mint tudjuk, a pandémia alaposan felülírta a terveket, a zenekarnál pedig egy tagcsere is történt azóta, ugyanis a basszusgitáros, Lexxi Foxx tavaly kiszállt, a helyét pedig egyelőre Joe „Spyder” Lester vette át, de könnyen lehet, hogy hosszútávon nem ő lesz majd a befutó. Ha már itt tartunk, a Barba Negrában egy vendég gitáros is színpadra lépett a bandával, de erről majd egy kicsit később.

Joe „Spyder” Lester
Nyilvánvaló, hogy a Steel Panther-t nem kell és nem is szabad véresen komolyan venni, hiszen ők maguk sem teszik ezt, sőt, igyekeznek mindenből poént csinálni, amiből csak lehet. Maga a turné is a Res-Erections nevet kapta, a dalok között pedig olyan címeket találunk, mint a Goin’ In The Backdoor, az Asian Hooker, az All I Wanna Do Is Fuck (Myself Tonight), vagy éppen a Fat Girl. Ehhez persze még hozzájön a zenekar tagjainak stílusa és megjelenése is, hiszen úgy néznek ki, mint egy igazi vérbeli 80-as évekbeli hajmetal banda. Az egész produkció annyira eltúlzott, hogy csak imádni lehet, de közben mégis egyértelmű, hogy profi zenészekről és egy nagyon is megtervezett és alaposan összerakott show-ról van szó.
A zenekar koncertjeinek egyik csúcspontja egyértelműen a Crazy Train, melynek során Michael Starr hibátlanul hozza Ozzy Osbourne manírjait, mozgását és nagyjából még a hangját is. Tényleg zseniális az egész, akárcsak az ezt követő gitárszóló, amelyben olyan klasszikus dalokat fedezhetünk fel, mint a Rock You Like A Hurricane, a Seek And Destroy és a The Trooper, ami alapján úgy tűnik, hogy a „nagy öregek” még a Steel Panther számára is szentek.

Michael Starr
Szintén kihagyhatatlan a 17 Girls In A Row, melynek során 17 – de általában ennél jóval több – hölgy megy fel a színpadra, és ha valaki korábban nem irigyelte volna a zenekar tagjait, ezek után már biztosan szívesen cserélne velük, annál is inkább, mert mint tudjuk, a magyar lányok a legszebbek és erről ezúttal is meggyőződhettünk. Ráadásul a hölgykoszorú tagjaként a Nest Of Plagues gitárosa, Evi is a színpadra lépett és a nyakába vette Satchel gitárját, amivel még a közönség tagjait és a bandát is sikerült lenyűgöznie.
A Community Property-re a lányok mellett egy jókorú gumipénisz is a színpadra, egész pontosan Michael Starr kezébe került, ami megint csak alátámasztotta, hogy a csapat nem teljesen normális és valószínűleg már soha nem is lesz az. Ezután a zenekar egyik legismertebb dalához, a Death To All But Metal-hoz érkeztünk, a ráadásra pedig a Party All Day (Fuck All Night) és a Gloryhole maradt.

Satchel
Kevés szórakoztatóbb zenekar van manapság a Steel Panther-nél, amit az is bizonyít, hogy a koncert közben senkit sem zavart a forróság vagy bármilyen probléma és nehézség, ami a Barba Negra kapuin kívüli életben várja őket. Ez az este tényleg egy hatalmas buli és tökéletes kikapcsolódás volt, amit talán receptre sem ártana felírni.
A budapesti koncerten elhangzott dalok:
01. Goin’ In The Backdoor
02. Tomorrow Night
03. Asian Hooker
04. All I Wanna Do Is Fuck (Myself Tonight)
05. Fat Girl (Thar She Blows)
06. Let Me Cum In
07. Crazy Train (Ozzy Osbourne)
08. Weenie Ride
09. 17 Girls In A Row
10. Party Like Tomorrow Is The End Of The World
11. Community Property
12. Death To All But Metal
Ráadás:
13. Party All Day (Fuck All Night)
14. Gloryhole

Tóth Mátyás
Fotók: Máté Évi
Facebook kommentek