Bejelentkezés

x
Search & Filters

Hazugság, kritikák, botrányok: a Simple Plan viharos története



Június 6-án a Budapest Parkban lép fel a Simple Plan, akik jövőre már fennállásuk 25. évfordulóját ünneplik majd. A kanadai banda ugyan világszerte nagy népszerűségnek örvend, de a pályafutásuk nem indult egyszerűen, az évek során pedig több nehézség és egy botrány is hátráltatta őket.
 
1. A névválasztás. A banda nehezen talált nevet magának, és bár úgy tűnt, a Touchdown 999 lesz a befutó, végül az énekes, Pierre Bouvier barátai a Simple Plan-t javasolták Sam Raimi 1998-as filmje miatt (magyar címén Szimpla ügy).
 
2. Lecsaphat a karma? Néhány rajongói oldal szerint a csapat gitárosa, Sébastien Lefebvre előszeretettel gúnyolódik másokon és igazi kárörvendő típus, az ilyesmi pedig általában előbb-utóbb visszaüt, így őt is könnyen utolérheti a karma.
 
3. Egy kis hazugság. A névválasztás természetesen még csak a kezdet volt: a bandának ezután valahogy szerződéshez is kellett jutnia, amihez először egy klasszikus megoldást választottak: felvettek néhány dalt és ezeket szétküldték a kiadóknak, a zenekar dobosa, Chuck Comeau pedig eközben telefonon házalt náluk: a zenész állítólag nem kevesebb, mint 55 kiadó fejeseivel beszélt, mintha ő lenne a Simple Plan menedzsere, és arról győzködte őket, hogy a banda már nagyon népszerű bizonyos területeken.
 
4. A kritikusok. A kritikusok sosem zárták igazán szívükbe a bandát és számos negatív véleményt fogalmaztak meg velük kapcsolatban, a fiúkról azonban leperegnek ezek: mint mondták, nekik csupán az a céljuk, hogy hűek maradjanak önmagukhoz és a lehető legjobb dalokat írják meg.
 
5. A Desrosiers-botrány. Egy rajongó szexuális zaklatással vádolta a csapat korábbi basszusgitárosát, David Desrosiers-t. A lány arról számolt be, hogy még kiskorú volt, amikor a zenész megkörnyékezte őt, majd miután nagykorú lett, egyre intenzívebben nyomult rá. Végül le is feküdtek egymással, Desrosiers azonban nem érte be ennyivel: megpróbálta kihasználni a nőt és meg is fenyegette, hogy ne merjen fellépni ellene. Az áldozat szerint akár több tucat sorstársa is lehet, csak egyikük sem szólalt fel, mert féltek a zenész befolyásától. Desrosiers a botrány kirobbanása után kiszállt a bandából, és azt ígérte, hogy szakértő segítséget kér, a zenekar tagjai pedig megesküdtek, hogy a továbbiakban minden óvintézkedést megtesznek annak érdekében, hogy ne történhessen semmi hasonló.
 
6. Jótékonykodás. A rossz dolgok után említsük meg a jókat is: a zenekar 2005 decemberében hívta életre a Simple Plan Alapítványt, amely öngyilkos gondolatokkal, szegénységgel és drogfüggőséggel küzdő fiatalokon segít és többek közt a Unicef-fel is együttműködnek.
 
A Simple Plan Budapest Parkos koncertjéből igazi minifesztivál kerekedett, rajtuk kívül ugyanis a Zebrehead, a Set It Off és Charlotte Sands is színpadra lép június 6-án. Facebook esemény itt!