Roger Waters megmutatta, milyen az igazi „show” (koncertbeszámoló) - 2023.04.23., MVM Dome
Lassan 30 éve az életem része a Pink Floyd. Amikor a királyi TV leadta a P.U.L.S.E. koncertfilmet valamikor 1995 környékén, tisztességesen irányba állították a zenei ízlésemet. Azon a koncerten pedig Roger Waters rég nem volt a banda tagja.
Ennek megfelelően nálam sokáig a Pink Floyd sound = David Gilmour volt. Aztán persze megismertem a zenekar munkásságát, felfedeztem Roger Waterst, Syd Barret-et. A kedvenc mégis Gilmour maradt. Nem csak nekem…
Jópár ismerőssel beszéltem, mikor nyilvános lett a „This Is Not a Drill” koncertdátum, legtöbben azt mondták, hogy „jó-jó, jön a Waters, de Gilmour az mégiscsak Gilmour”. Ő viszont nem jön.
Én még látni akartam a Pink Floydot élőben. Részeredményeim már vannak. Tavaly Nick Mason elhozta nekünk a „Saucerful of Secrets” nevű turnéjával a banda korai éveit – a „The Dark Side of the Moon” előtti érát - a Budapest Parkba. Az akkor 78 éves dobos és csapata egyben végigtolta a 2 órás koncertet, tette mindezt hihetetlen energiával. Vérprofi volt az egész. A basszeros/énekes egyébként az a Guy Pratt volt, aki a P.U.L.S.E. turnén is erősítette a csapatot ezen a poszton.
Richard Wright sajnos már a végtelen folyón evez, virtuóz játékát, kissé bágyadt énekét őrzik a Floyd lemezek.
Most pedig Roger Waters. A szólókarrierjét nem követtem egészen addig, míg az első hírek nem érkeztek a budapesti koncertről. Akkor viszont teljesen beszippantott. Mintha megtaláltam volna a kirakós egy darabját. A „Momentary Lapse of Reason”, a „Division Bell” mind zseniális album, imádom őket. De más vonalat vittek tovább Waters kiválása után.
Azt a sötét, haragos, kissé elborult, vérben, és gyötrődésben tocsogó dallam és szövegvilágot csak Waters tudja, és következetesen műveli 2023-ban is.
Ezredmagunkkal ballagunk a Nagyvárad tér felől az MVM dóm felé. Vegyes a kép. 17 évestől a 70 évesig. Sokan zenekaros pólóban, a 17 évesek is. Ők nem divatból hordják. Kellemes meglepetés. A tömeg multikulti, a magyar mellett legalább 7-8 másik nyelvet kihallani.
A beléptetés gyorsan, flottul megy, a merch pultnál tömeg, a büfénél nem különben.
A meghirdetett 20 órás kezdés némi tervezett csúszással indul, Waters hangja 5 percenként figyelmeztet a „show” kezdetére.
Ami egy kis fricskával indul, amolyan Waters módra. Két kérés: 1. kapcsoljuk ki a telefont, 2. Aki szereti a Pink Floydot, de nem ért egyet Roger Waters politikai nézeteivel, takarodjon ki a bárba, most. Zseniális…!
A küzdőtér közepén keresztalakban elhelyezkedő, mindenhonnan látható óriás kijelző lassan felemelkedik. Egy disztópikus város animált zöldes képe jelenik meg, miközben felcsendül a nyitószám, a Comfortably Numb újragondolt, aktulizált, sötét változata. „Repülünk” az épületek között, körülöttünk madarak, az utcán emberek, a toronynál egy repülő disznó. A kijelző alatt a zenekar belakta a színpadot, nincs kihasználatlan terület.
Hirtelen fénycsóva hasítja szét a sötétséget, a tömeget pásztázva. Egy helikopter rotorja zakatol… A közönség már őrjöng, az Antoher Brick in The Wall-t ennyiből is felismerni.
Nehéz írásban visszaadni azt a hihetetlen profizmust, ahogy ez a show összeáll. A hangzás tökéletes, stúdióminőség (a szólóalbumok számai élőben még jobban is szóltak, mint az albumon). A zenészeken látszik, hogy élvezik, amit csinálnak.
Waters hangja nyers, karcos. Feladta a magas hangokat, és milyen jól tette. Ez a mélyből jövő „csikorgás” sokkal jobban illik a karakteréhez.
A Money-t át is adta Jonathan Wilson gitárosnak, aki kisujjból hozta a kötelezőt. (Fun fact: a billentyűs John Carin szintén ott volt a Waters nélküli P.U.L.S.E. zenészei között).
Ami a legnagyobb erőssége az estének: a képi világ. A Pink Floyd mindig is úttörője volt a vizuális elemek használatának, az első Syd Barettes koncertek vetítéseitől kezdve. Az élő képre montírozott grafikák, és videók elképesztően hatásosak, sem a kamerakezelésben, sem a vágásban nincs egy századmásodpercnyi tévedés, vagy spontaneitás, minden a helyén forgatókönyv szerint.
A látvány pedig igazi fan service. A közönség feje felett repkedő bárány, a menetelő kalapácsok, sokkoló háborús bejátszások, még sokkolóbb grafikák, tankokról, gázálarcos katonákról, az erőszak áldozatairól. Néha már horrorba hajlóan – az Is This The Life We Really Want utolsó harmadáról konkrétan a Twin Peaks jutott eszembe. És persze itt a világító szemű, repkedő kapitalista disznó.
Mindeközben pedig az erőszakot, a háborús bűnösöket (a XX-XXI. század összes USA elnöke többek között) a kapitalista eszméket ostorozza Waters. Felidézi saját harcát az alkohollal, a II. világháborúban hősi halált halt apja elvesztésének fel nem dolgozható, életre szóló traumáját.
Mindezek alapján azt gondolhatná az egyszeri koncertlátogató, hogy egy megkeseredett, az egész világgal haragban álló, zsémbes öregember lép színpadra. Ehhez képest, egy szálfaegyenes tartású, cserzett arcú, fegyelmet és figyelmet követelő igazi harcost látunk, arcán kaján mosollyal, mint az a nagypapa, aki az unokáinak meséli a fiatalkori élményeit. Egy csupaszív ember kacsintott ki a tövisek mögül.
Egyik felemelő momentuma az estének, amikor Waters megidézi Syd Barrett emlékét. Egy fiatalkori Rolling Stones koncert után határozták el ők ketten, hogy márpedig zenekart fognak alakítani. A többi pedig már történelem. A Wish You Were Here, és a Shine on you Crazy Diamond együtt éneklős-emlékezős egyvelege megindító, mint mindig.
A műsor a „The Dark Side Of The Moon” fináléjával zárul. Waters öreg róka, nem hergeli a közönséget ráadásért. Ivott egy korty vizet, leül a zongora mellé, lecsap pár felest, „amit még több követ a bárban” majd jött a Two Suns In The Sunset a „Final Cut” albumról, végül a zenekar az Outside The Wall-ra vonul ki az arénából.
Frenetikus este volt. Én megszerettem az öreget. Megmutatta, milyen az igazi „show”. Nyers, elementáris, szentimentális, őserő.
Én továbbra is várom Gilmourt. De Waters az Waters…
A koncerten elhangzott dalok:
1. Set 1.
02. Comfortably Numb
03. The Happiest Days of Our Lives
04. Another Brick in the Wall, Part 2
05. Another Brick in the Wall, Part 3
06. The Powers That Be
07. The Bravery of Being Out of Range
08. The Bar
09. Have a Cigar
10. Wish You Were Here
11. Shine On You Crazy Diamond (Parts VI-VII, V)
12. Sheep
13. Set 2.
14. In the Flesh
15. Run Like Hell
16. Déjà Vu
17. Déjà Vu (Reprise)
18. Is This the Life We Really Want?
19. Money
20. Us and Them
21. Any Colour You Like
22. Brain Damage
23. Eclipse
24. Ráadás:
25. Two Suns in the Sunset
26. The Bar (Reprise)
27. Outside the Wall
Aki lemaradt a koncertről, május 25-én bepótolhatja a mozikban. Bővebb infó itt.
Bonivárt Balázs
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
Facebook kommentek