Bejelentkezés

x
Search & Filters

Szenvedély és hadviselés - Steve Vai koncertbeszámoló: Akvárium Klub, 2023.04.12.



Steve Vai - Akvárium Klub, 2023.04.12.
 
Részemről nem nagyon vagyok oda az ún. tudományos gitárosokért. Tudjátok, akik megkötnek egy kardigánt is a gitárnyakon a szólójuk alatt. Mégis, amikor Steve Vai “Passion And Warfare” című albumát (kazettán) először meghallgattam, kénytelen voltam kalapot emelni. Ilyen zene korábban nem létezett. Csak néztem ki a fejemből a borítót szemlélve, a zenét hallgatva: Mi ez itt kérem, valami neo-posztbarokk-rokokó-progmetál, vagy mi? Meghallgattam eccer, kéccer, háromszor, néccer, és lenyűgözött. Mestermű. 
 
Persze azt tudtam, hogy Vai Frank Zappa zenekarával játszott a 80-as években, és gondoltam én, hogy az a néhány év nem múlhatott el benne nyomok nélkül. De ennyi zenei ötlet, ennyiféle kihasználása a gitárnak, a rádióhullám visítástól az elefánt-trombitálásig terjedő zajok, zörejek beépítése a zenébe, ennyi zenei világban kalandozás, ilyen dinamikai váltások…ilyesmire nem lehet felkészülni!
 
Steve Vai-nak saját zenei univerzuma van. Ösztönös, vad, önző, szellemes, érzelemgazdag, magamutagató, túlcizellált, szép, kegyetlen, virtuóz, burjánzó, esendő, hivalkodó - de az egész legalján ott van egy reneszánsz szellemű művész rettentő alázata a zene iránt. 
 
Mindezek miatt a mai napig úgy gondolom, a nagy, tekerős gitárvirtuózok közül Steve Vai kerüli el a legszerencsésebben azokat a sémákat és kliséket, amelyek egyébként erre a “műfajra” is veszélyesek, és amelyek számomra, sok hasonló technikai tudású gitáros zenéjét kinyírják.
 
 
Nos, ilyen emlékek, és várakozások miatt készültem SV újabb honi koncertjére, melyet az Akvárium nagytermében rendeztek, Budapesten.
 
Meg kell írjam, számomra a nyitányként  elhangzott két szám, az új, “Inviolate” albumról az “Avalancha” majd a korábbról már ismert “Giant Balls Of Gold” nem hoztak semmi meglepőt. 
 
Steve Vai gitár dominanciája teljesen egyértelmű volt az első pillanattól. Ez nem hátrány vagy előny, hanem egy adottság, amit el kell fogadnia annak, aki ennek a zenének a hallgatására vállalkozik.
 
Ennek megfelelően Philip Bynoe basszusgitáros és Jeremy Colson dobos feladata “csak” annyi volt, hogy masszív, kemény alapot biztosítsanak a gitároknak, és ennek a feladatnak a két zenész maximálisan eleget tett. 
 
Jeremy Colson és Philip Bynoe
 
Lényegesen nagyobb szerepet kapott a programban Dante Frisiello, aki billentyűs hangszereken és gitáron is játszott. Ősszel ez a fiú még gitártechnikusként csatlakozott Steve Vai turnéjához, tavaszra pedig Dave Weiner helyett már másodgitárosként szerepel, kiválóan!
 
Steve Vai és Dante Frisiello
 
Mondom, számomra a harmadik számtól (“Little Pretty”) indult be igazán a show, ebben a kicsit álmodozó darabban már előkerültek azok a dinamikai váltások és hangszerelési, vagy inkább gitárhangzási sziporkák, melyek miatt SV zenéjére érdemes odafigyelni. 
 
Azt mindenképpen le kell szögezni, hogy Steve Vai előadása maga, egészen kiválóan felépített program: egyrészt látványos, másrészt zeneileg és a kivetítőn megjelenő képanyagában is rendkívül szórakoztató, helyenként elgondolkodtató.
 
Vai technikáját méltatni felesleges lenne, ugyanakkor a magam részéről szellemesebbnek, fantáziadúsabbnak érzem a játékát mint más hasonló kaliberű gitárosoknak. Nála a nagy, mindenek feletti gitározás azért egyfajta világnézetet is próbál sugallani, és ezt a világfelfogást a zenekar mögé vetített képi illusztráció kiválóan támasztotta alá.
 
És hát a “Tender Surrender”-től kezdve bejártuk a Steve Vai-i zenei univerzum minden szegletét! Az említett dalból kihallható finom gyöngédségtől, a “Building The Church” heroikus pátoszán át a “Greenish Blues” szívet facsaró hajladozásáig és a “Bad Horsie” döngöléséig volt itt minden! De mindennek az ellenkezője is!
 
Steve Vai mellől ugyanis nem maradt el a talán még Zappától magával hozott humor, sőt valami több sem…
 
 
Mert ahogy a 63 éves művész fájós derekát eljátszotta, aztán éppen a “Bad Horsie”, a régesrégi kultfilm, a “Crossroads” betétdalának felvezetőjében, a kivetítőn megmutatta fiatalkori önmagát, abban bizony valamiféle öniróniát lehetett felfedezni, ami azért egy alapvetően egocentrikus személyiség részéről nem kis dolog.
 
Ugyancsak szép, egyben poénos pillanata volt az estének, amikor az “I’m Becoming” szépséges gitár felvezetése közben SV háta mögött az animáció egy női petesejt és a felé igyekvő hím ivarsejtek találkozását, majd egy embrió fejlődését mutatta – aztán, amikor már a megszületés került sorra, kiderült, hogy az egész a kis Steve Vai-ról szólt, az ő kb. hatéves feje bukkant elő az anyai combok közül…  
 
No, és megjelent persze az is, amit a zene világában már Steve Vai gitárakadémiának neveznek. Ráadásul egy olyan nótában, amely elég közel állt a mi Kelet-Européer fülünkhöz. Az “Incantation” volt ez, amelyet Vai “Alive In An Ultra World” című projektje keretében játszott, és ami nem más, mint egy veszett bolgár-török népzenei motívum! Maga a téma olyan, hogy akár kedves török együttesem a Pentagram (más néven Mezarkabul) is játszhatta volna…
 
 
De Vai-hoz visszatérve, éppen amikor elmerültünk volna az ismerősnek ható zenében, arra lehettünk figyelmesek, hogy jobbfelől egy szakállas, hajdobálós szólógitárossal gazdagodott a színpad! Aztán balról is bejött gitárral a nyakában egy srác, majd egy másik, akiket korábban, még a koncert előtt a színpadon sürgölődni láttunk, vagy amikor Steve-nek adtak át gitárt (vagy egy másik sapkát).
 
Szóval a gitártechnikusok kerültek itten színpadra, megannyi ambíciózus, fiatal gitáros! Gondolom a már zenekari taggá avanzsált Dante Frisiello sorsa ösztönzőleg hat számukra!
 
Egy szó persze, mint száz, és száz szónak is egy a vége. A közel két és fél órás, tehát nem rihannai léptékű koncerten, elképesztő mesterségbeli tudással szembesülhettünk. Steve Vai kihozott mindent a gitárból, amit az ember csak el tud képzelni, sőt még annál is többet. A végjátékban Vai elővarázsolta legnagyobb szerzeményeit, elhangzott a “Dyin’ Day”, a páratlan és mindig megindító “For The Love Of God”, majd zárásként a “Fire Garden Suite” kivonata az egészen durva “Taurus Bulba” c. szörnyedelemmel. 
 
A koncerten elhangzott dalok:
 
01. Avalancha
02. Giant Balls of Gold
03. Little Pretty
04. Tender Surrender
05. Lights Are On
06. Incantation
07. Bass Solo
08. Lights Are On [reprise]
09. Candlepower
10. Guitar Solo
11. Building the Church
12. Greenish Blues
13. Bad Horsie
14. I'm Becoming
15. Whispering a Prayer
16. Dyin' Day
17. Drum Solo
18. Teeth of the Hydra (Vai plays the three-necked Ibanez Hydra.)
19. Zeus in Chains
20. Liberty
21. For the Love of God
 
Ráadás:
 
22. Fire Garden Suite IV - Taurus Bulba
 
A rockzenének, de nyugodtan mondhatjuk úgy is, a kortárs zenének, egy speciális ága mutatkozott meg szerda este az Akváriumban. Nem kell, és nem is lehet minden nap ezt a maximumra tolt, elképesztő virtuozitással előadott zenét hallgatni. Viszont legalább egyszer az életben, Steve Vai-t mindenképpen meg kell nézni!
 
 
El Bandi
 
Fotók: Máté Évi