Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Te is gitározhatsz szabadon!" - interjú Jónás Tamással



Jónás Tamás gitáros instrumentális szólólemezei, és a Szólómánia YouTube csatornájáról, mint oktató lehet ismerős az olvasók számára. Jelen interjúnkban azonban visszakanyarodtunk kicsit a gyökerekhez, onnan végigvezetve a remek gitáros pályafutását.
 
Rockbook: Szia Tamás! Ha jól emlékszem, talán 2016-ban hallottam rólad először, amikor elküldted nekünk a „Négy évszak”-szériád első részét, a ’The Four Seasons, Pt.1: Spring’-et. De erről majd később!
 
Jónás Tamás: Sziasztok, köszöntöm a Rockbook olvasóit, megtiszteltetés, hogy itt lehetek! Amikor a ’Spring’ megjelent, nagyon sokat jelentett számomra, hogy a Rockbook mennyi támogatás és segítséget adott, mind az album hírverésében, mind pedig elismerő szavakban. 
 
Rockbook: Egy kicsit térjünk vissza a kezdetekre! Kinek/mely előadó(k) hatására, és mikor kezdtél el gitározni?
 
J.T.: Gimnázium elején jött a gitározás ötlete, szinte a semmiből. Korábban nem játszottam hangszeren, és a családban sem zenélt senki. Mégis, szinte elsöprő erővel jött az elhivatottság, több tényező összejátszásának köszönhetően. Akkoriban a Pink Floyd, a Queen és a Dire Straits, valamint Gary Moore volt a nagy kedvencem. Mindegyiküknél a gitár az egyik főszereplő, és ez nem lehetett véletlen. A döntő lökést pedig a gimis gólyatábor adta, ahol az egyik srác akusztikus gitáron játszott, és a táborból hazatérve rögtön kellett nekem is egy gitár.
 
Rockbook: Mennyi idő kellett hozzá, hogy elmondhasd, kialakult a saját stílusod? 
 
J.T.: Ez egy örök folyamat, amely körkörösen halad, és közben jó esetben emelkedik is. Olyan, mint a csigalépcső. 20 éves koromra már egészen technikásan játszottam, és az ösztönös dallamérzék is segített. Viszont ez még nem volt saját stílus, és ennek két oka is volt. Egyrészt nem értettem és nem tudtam használni a zeneelméletet, azaz fogalmam sem volt, hogy mit csinálok. Ma már tudom, hogy ez elkerülhetetlen volt, mert (tisztelet a kevés kivételnek) a régi tananyagok és tanítási módszerek egyáltalán nem segítenek a gitározni tanulóknak. Sőt, inkább elveszik a lelkesedést, mert a zeneelméletet korrektül, de teljesen félrevezetően tálalják. Azóta sok év alatt sok száz gitárossal beszélgettem erről, és szinte mindenki ugyanígy járt. A zeneelméleti anyagok visszavetették őket és megakadtak a skáladobozok, betanult ötletek ismétlésénél. A tavaly indított Szólómánia YouTube csatornámnak ezért lett a fő célja, hogy segítsen az otthon gitározóknak abban, hogy új módon, gyakorlatiasan közelíthessék meg az amúgy valóban kulcsfontosságú zeneelméletet.
 
A másik akadály a saját stílus felé vezető úton az volt, hogy túlságosan ráálltam az akkori kedvencem, Yngwie Malmsteen stílusára. Yngwie akkor már túl volt rég a pályája csúcsán, de akkoriban fedeztem fel az első 5-6 lemezét, amelyek teljesen lenyűgöztek. Évekig szinte csak az ő dolgait gyakoroltam, ami technikailag jót tett, de fokozatosan haladtam a Malmsteen klónná válás felé. Utána szerencsére felfedeztem sok új gitáros zenéjét (többek között John Petrucci, Guthrie Govan, Andy Timmons), és ezért a saját stílusom is többféle impulzusból tudott építkezni. A 2009-es első szólóalbumnál (Sharp Guitars From A Flat Planet) éreztem azt, hogy már van egy saját zenei elképzelés és stílus. Azóta pedig továbbra is folyamatosan alakul, ahogy én is változom.
 
 
Rockbook: Mi adta meg az első löketet ahhoz, hogy egy komplett zenei anyag megírására add a fejed?
 
J.T.: Akkoriban óriási hajtóerő volt bennem, hogy megmutassam magamat és a zenémet. Ez nagy részben a belső hang volt, amely alkotni szeretett volna. És nem tagadom, volt benne egy jó adag becsvágy is az elismerésre és a visszajelzésekre. Ezt azóta már megtanultam jobban felismerni és kezelni. De alapvetően már akkor is a zene öröme és szabadsága hajtott a teljes első lemez megírásakor, sok játékosság és sok kreatív energia került bele a dalokba.
 
Rockbook: Első lemezed, a 2009-ben megjelent ’Sharp Guitars From a Flat Planet’ már egy kimondottan utazós-lebegős, dallamorientált anyag lett. Tudatos lépés volt ez a részedről, vagy - ahogy mondani szokták - , ezt dobta a gép? Mi volt a fő inspirációd?
 
J.T.: Köszönöm, örülök, hogy így látod! Nagyon pontosan ráéreztél a fő célra, mert már akkor is nagyon fontos volt számomra, hogy aki meghallgatja a zenét, az egy igazi zenei utazásra indulhasson. Már akkor észrevettem, hogy olyan zenék jönnek, amelyek nem valók háttérzenének, kocsiban beszélgetést aláfesteni. Ahhoz túlságosan intenzívek. Ha viszont a körülmények engedik és teljesen el tud a hallgató a zenében mélyedni, akkor valóban indulhat az utazás, sokféle szín és érzelem megjelenésével.
 
 
Rockbook: Itt már eldőlt, hogy valami hasonló lesz a folytatás?
 
J.T.: Igen, akkor úgy éreztem, hogy ezt az irányvonalat szeretném folytatni, megpróbálva a lécet kicsit magasabbra srófolni.
 
Rockbook: Debütáló albumod megjelenése után két évvel, 2011-ben jelent meg második lemezed, a ’Timeless Hour’, amelyet „erős rokoni szálak” fűznek az elődjéhez. 
 
J.T.: Ez már csak azért is igaz, mert a két lemez ugyanolyan hangzásokkal, és nem utolsósorban ugyanazzal a gitárral készült. Sammy, a bordó gitár mindkét borítón rajta van, míg a gitár „gazdája” csak a második album cover-re fért rá.
 
 
Rockbook: Bár stílusában hasonló, te mégis miben látod a különbséget a két első album között?
 
J.T.: Igyekeztem még kerekebb, még fogósabb zenéket készíteni, de ez elmondható szerintem minden zenészről, aki a második lemezét készíti. Az irány megvolt, és csak folytatnom kellett. A fő különbség viszont a nemzetközi vendégszereplők által adott extra inspiráció. Troy Stetina, Mats Haugen (Circus Maximus), Andy James, Brett Garsed (Planet X), Mattias IA Eklundh (Freak Kitchen), Marcel Coenen (Sun Caged), Thorsten Koehne (Eden's Curse), Mischa Mang (ex-Dreamscape) szerepelt a lemezen, és akkor kezdődött az együttműködés Sergey Boykov-val, az Észtországban (azóta Norvégiában) élő szenzációs prog billentyűssel, aki azóta is minden albumomon szerepel.
 
Rockbook: Ha jól tudom, ekkor jött a képbe a Steve Vai-hoz szorosan köthető Digital Nations Label. Mesélj erről, kérlek!
 
J.T.: Azt éreztem, hogy a Timeless Hour albummal sikerült az addigi útvonalamon egy mérföldkövet letennem. Ezért elküldtem az anyagot Steve Vai kiadójának, és nagy örömömre az a visszajelzés érkezett, hogy elfogadták, és ők szeretnék terjeszteni a lemezt. Ez óriási visszaigazolás volt, hogy jó az irány, amit képviselek a zenémmel.
 
Rockbook: 2015-ben életre keltettél egy "Meghívásos Gitárversenyt", amelynek zsűrijében megpillanthatjuk a zseniális, de sajnos a ’90-es évek eleje óta súlyos betegséggel küzdő  Jason Beckert is. Hogyan sikerült őt bevonni? A betegségéből fakadóan hogyan történt részéről a zsűrizés? 
 
J.T.: A dolognak több előzménye is volt. 2012-től szerveztem hazai gitárversenyeket, és sok szenzációs gitáros vállalta már a zsűritagságot, többek között Steve Lukather, Rick Graham és Troy Stetina (bővebben itt). Ők természetesen mind online vállalták a szerepet, és elfoglaltságuk miatt a legjobb nevezéseket pontozták. Az előszűrést a hazai zsűri csapata végezte, közel 200 nevezés jött az első két versenyre, és a Meghívásos Gitárversenyen az első két versenyből kapott meghívót 100 gitáros.
 
A másik előzmény az volt, hogy módom volt részt venni egy Jason Becker kezelésére szervezett jótékonysági nemzetközi projektben (Jason Becker betegségéről itt olvashattok), ahol számos gitáros Jason Becker és Marty Friedman szólórészleteket játszott fel, és a projekt szervezői ezekből készítettek tananyagot. A bevétel teljes egészében Jason Becker kezelésére lett fordítva. Miután ebben részt vettem, kaptam Jason családjától egy köszönőlevelet és egy Jason Becker artwork-kel díszített bögrét, ami a mai napig itt van mellettem, miközben alkotok. Ezért már megvolt az összeköttetés, és Jason családja segített a zsűrizésben is, ők írták le és továbbították, amit Jason mondott az egyes magyar nevezőkről. Jason ki is posztolta a Facebook-jára a versenyen látott magyar gitáros kedvenceit. (Becker posztja itt megtekinthető)
 
Rockbook: Második albumod megjelenését követően egy nagyobb pihenő következett a megjelenések tekintetében. Öt év szünetet követően, 2016-ban jelent meg a következő anyagod, a már fentebb említett ’The Four Seasons, Pt.1: Spring’, ami a négy évszak első tétele, a tavasz. Ez tulajdonképpen egy EP, vagy nevezhetjük egy konceptalbum első tételének?
 
J.T.: Igen, a 2012 és 2015 közötti évek a gitárversenyekről, valamint a Mezzoforte hangszerboltban tartott élő gitáros workshop-okról szóltak elsősorban. És ezalatt a zenei irány is változott kicsit, éreztem, hogy már kevésbé motivál a gyorsabb prog metál jellegű és gitárszóló-centrikus számok írása, hanem egyre inkább történeteket szeretnék mesélni az összes hangszer közös összjátékával. A Four Seasons ötlete is így érkezett meg és rögtön éreztem, hogy ez az, amivel a következő időszakban foglalkozni szeretnék. És azt is rögtön tudtam, hogy ez egy folytatásos konceptalbum lesz, amire a 4 külön EP elkészül majd. 
 
 
Rockbook: Hogyan kell elképzelnünk a négy évszak zeneszerzői folyamatát? Ilyenkor kimész a természetbe, és ott kap el az ihlet, vagy csak szimplán az általad megélt évszak képi világát jeleníted meg zenés formában?
 
J.T.: A természetet is sokat figyeltem, sokkal tudatosabban, mint addig. És amikor épp gitárközelben voltam a házi stúdióban, akkor az adott évszakhoz kerestem inspiráló képeket. És fontos volt, hogy statikus természeti képek helyett egy folyamatot jelenítsen meg a zene, például a tavasz esetén az első márciusi rügyektől a május végi zöld lombkoronákig.
 
Rockbook: Egy évre rá megérkezett a folytatás, a ’The Four Seasons, Pt.2: Summer’, de az „őszre” már három évet kellett várnunk. Ennek mi volt az oka?
 
J.T.: Mindegyik évszak teljesen egyéni kihívásokat tartalmazott. A Spring EP 3-4 hónap alatt elkészült az ötlettől a keverésig. A Summer EP 11 hónap volt, az Autumn EP pedig másfél-két évig érlelődött, és utána is lassan készült. Közben is sok zene született, mennyiségre a megjelent anyag duplája került be a „rifftemetőbe”, azaz a félkész ötletek mappájába. Az is lassította a folyamatot, hogy a Spring után a többi 3 évszak saját keverés és maszterelés volt, és itt is alapos munkát akartam végezni.
 
 
 
Rockbook: Újabb két év múlva, 2022-ben „búcsúzott” a négy évszak a ’The Four Seasons, Pt.4: Winter’ tétellel. Melyik évszak megzenésítése volt a legnehezebb feladat? Illetve melyik adta meg magát a legkönnyebben?
 
J.T.: A Spring volt a legkönnyebb, talán azért, mert itt még frissen és tét nélkül tudtam haladni az ötlet mentén. Utána mindig ott volt az az érzés, hogy az előző évszak zenei szintjét (ami persze nem egy abszolút szint, hanem a saját magam addigi szintjéhez viszonyítottam) nehéz lesz újra megugrani. Az Autumn és a Winter esetén is rá kellett hangolódni a zeneszerzési folyamatra: eleinte nem túl erős témák jöttek, de menet közben arra is rájöttem, hogy az erős témák szeretnek a nem túl erősek mögött érkezni, ha nem adom fel.
 
 
Rockbook: A komplett „Négy évszak” közel 90 perc zenei utazás, amit akár egy természetfilmhez is el tudnék képzelni. Volt olyan irányú megkeresésed, hogy valaki szeretné felhasználni az anyagod?
 
J.T.: Egy-két érdeklődő volt, de csak ötletek szintjén. Ha valaki tényleg elkérné egy természetfilmhez a zenét, annak nagyon örülnék és nyitott lennék rá.
 
Rockbook: Van egy Szólómánia névre keresztelt YouTube csatornád. Erről mit kell tudnunk, mi a küldetése?
 
J.T.: Évek óta erősödött bennem az érzés, hogy jó lenne a két évtized alatt összegyűjtött tapasztalatot megosztani. Persze eddig is számos ilyen projektben vettem részt, 2011 óta van egy gitáros fórumunk a Hangmesteren és 2012 óta írok tananyagokat a GSFanatic oldalán. De amikor a Winter is elkészült, akkor éreztem, hogy eljött az idő, amikor ez lesz a fő küldetésem.  Egyszerűen elképesztőnek tartom, hogy a gitárosokat C-dúr skáladobozok fekvésenkénti gyakorlására biztatják, és telefonkönyv-szerű szabályokat kell bemagolniuk, amelyeknek köze sincs a szabad és kreatív zenélésnek. Ezúttal is hozzáteszem: tisztelet a kivételnek, mert szerencsére nem mindenki az elavult irányokat tanítja. A Szólómánia YouTube-csatornaként indult, de mára már online workshop-ok és tanfolyamok is készültek. Most is van egy 3 részes ingyenes videós workshop a modális skálák használatáról, és a Rockbook-ot olvasó gitárosokat is arra biztatom, hogy nézzék meg ezt a 3 videót, mert új szemlélettel beszélünk a skálák rockzenei alkalmazásáról. Nagyon hamar lett nagyon sok lelkes gitáros a Szólómánia közösségben, akik sok év elakadás után elkezdték a zene szépségét és a zenei rendszer elegáns logikáját felfedezni. A Szólómánia küldetése: kreatív és önmagukat szabadon kifejező gitárosokat varázsolni a jelenleg útkeresésben levő hazai gitárosokból. Sok ezer olyan gitáros van, akik nem a főállású zenészek táborát erősítik, hanem munka és család mellett is szenvedéllyel zenélnek, és szeretnének jobban, gazdagabban játszani és végre érteni, hogy mik a zenei összefüggések.
 
 
Rockbook: Említetted, hogy a régi és elavult zeneelméleti gitár-tananyagok gyakorlatilag 2 teljes generáció zeneértését tették tönkre az elmúlt 30-40 évben. Hogyan jött és mi lett a konkrét felismerésed ezzel kapcsolatban?
 
J.T.: Egyrészt annak idején gitárosként én is találkoztam ezekkel az anyagokkal, és bár próbáltam nagyon értelmezni és hasznosítani ezeket gitároktatási és zeneelméleti tananyagokat, egyszerűen megfoghatatlannak éreztem őket. Elmondták az anyagok, hogy a modális skálák szabálya az, hogy a C-dúr az egyben D-dór vagy E-fríg, és így tovább. Jó, de mit jelent az, hogy a C-dúr az egyben D-dór vagy E-fríg? Ugyanazok a hangok, de más-más neve van a skálának?  Szóval én is küzdöttem az anyagokkal. Aztán évek alatt, szinte véletlenül és nagyon lassan haladva sikerült egy teljesen eltérő megközelítésre találnom, aminek köszönhetően elindult a kreatív és szabad gitározás az életemben. Az eredmény az lett, hogy pár éven belül Steve Vai kiadójánál voltam. A régi anyagokkal esélyem sem lett volna erre. 
 
Másrészt pedig sok gitáros fordult már hozzám kérdésekkel, és mindannyian azt mondták el, hogy van két légmentesen elkülönített terület a fejükben: az egyik a zeneelméleti információk gyűjteménye, amivel nem tudnak mit kezdeni. A másik terület a híres gitárosoktól megtanult kedvenc dallamok, pentaton ötletek, riffek. A két terület között nem találnak átjárást. Nem tudnak saját maguk lenni a gitáron, mint ahogy autót sem lehet vezetni hosszan, ha a KRESZ-t nem ismerjük.
 
Rockbook: Rengeteg remek gitáros tűnik fel a YouTube-on, de úgy látszik, kevesen tudtak/tudnak maradandót alkotni. Minek köszönhető az a tény, hogy bár technikailag legtöbbjük abszolút rendben van, de zeneszerzőként mintha „elhasalnának”? Csak töredéküknek sikerül a kitörés.
 
J.T.: Pontosan ez az én megfigyelésem is. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a YouTube által felkínált gitáros videók nagy része nem tud már lekötni, pedig félelmetesen technikás arcokat lehet látni. És közben David Gilmour egyetlen dallamában több zeneiség van. Sokszor láttam a YouTube gitárhősöket, ahogy a híres gitárosok nehéz szólóit tökéletesen eljátsszák, és utána kitesznek egy saját számot, ami egy nagy hangkavalkád. Hiába mondják sokan, hogy a rockzene az ösztönösségről szól: a zenélés és az alkotás is egy szakma, sok eszközzel és fortéllyal. Ezt olyan fontosnak tartom, hogy külön Szólómánia videót is csináltam a témáról (...amely itt megtekinthető).
 
A zeneírás is olyan, hogy a századik dalod majd jó lesz. De ehhez előtte 99-szer meg kell írni a rutintalan, kiforratlan zenét is, nem adják máshogy a sikert. Nyilván nagy ritkán valaki zseniális tehetséggel születik, és ő gyorsan odaér a szuper dalokhoz. Mindenki másnak, beleértve saját magamat is, meg kellett tanulni a zeneírás fortélyait. A Szólómánia másik célja pontosan ez: a zeneírást is lehet jól tanítani, példákkal, kreatív feladatokkal, játékosan, de mégis rendszerszemlélettel. A legutóbbi Szólómánia videóban pont erről van szó: 
 
 
Rockbook: Rengeteg remek gitáros volt/van a rockzene kb. 60 éves történetében, de kevesekről mondható el, hogy korszakalkotónak számítanak. Szerinted hány ilyen van, és kiket neveznél meg, akik valóban megváltoztatták a rockgitározás irányvonalát?
 
J.T.: Hendrix, aki a rock tüzét és lendületét hozta el. BB King, aki a klasszikus bluest hozta el. Blackmore, aki a neoklasszikus alapokat hozta el. Gilmour, aki a varázslatot hozta el. Van Halen, aki a stadionrockot és a tappinget hozta el. Gary Moore, aki a modern bluest hozta el. Yngwie, aki a gitárhősöket hozta el. Talán ők azok, akiket korszakalkotónak nevezhetnénk, persze rengeteg további kedvencem van Brian May-től Andy Timmons-ig.
 
Rockbook: Mi más lehetne az utolsó kérdés: mikor várható legközelebb tőled új zenei anyag? Élő koncertet tervezel valamikor?
 
J.T.: Jelenleg a Szólómánia az igazi küldetés. Szeretem ezt csinálni, minden héten új videó készül a tudatos és szabad gitározás eszközeiről. Sokan mondják, hogy a jó zenészek ösztönösek, én pedig azt mondom: a jó zenészek a TANULÁS útját végigjárva lettek ösztönösek, mert készségszintté vált bennük, amit megtanultak. Mindenkit várok örömmel a 3 részes online workshopra, április 28-ig. Kattints ide, és indulj el a szabad zenélés útján! 
 
 
Balogh Péter