Bejelentkezés

x
Search & Filters

AGGI

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2017

További képek

Biográfia: 

A budapesti illetőségű AGGI zenéje alapvetően a pop-punk műfajban gyökeredzik, de rockos, skate punkos és power popos elemeket is találunk benne, amelyek ütős, fülbemászó dallamokkal párosulnak, és ezekből áll össze egyedi stílusa, amely a találó wild-pop nevet kapta.

 AGGI 2017 januárjában ismerkedett meg menedzserével, aki néhány évvel korábban költözött Magyarországra az Egyesült Királyságból és amellett, hogy az együttműködéssel a profi zenészek útjára lépett, hamarosan első kiadványa is megjelent a Stupid Boy című EP formájában, amely 2017. szeptember 7-én debütált a YouTube-on két dalszöveges videó kíséretében, amelyekre már rögtön a publikálásuk után sok pozitív visszajelzés érkezett és több rádió is játszotta a számokat.

AGGI folyamatosan dolgozik újabb és újabb dalokon a szerzőtársával, a szövegekhez pedig a mindennapokból, a saját élményeiből és az életről alkotott gondolataiból merít ihletet. 2018 áprilisától AGGI berobbant a színpadokra is: fő fellépőként játszott a szülővárosában, Gyomaendrődön megrendezett XX. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztiválon és alig néhány rövid hónap után olyan elismert és népszerű zenekarok bízták rá a hangulat megalapozását a koncertjeiken, mint a Hooligans és a Paddy and the Rats, ami egyértelműen bizonyítja, hogy AGGI új előadóként is megállja a helyét a jóval rutinosabb kollégák előtt.

Szintén 2018-ban elkészült a Tomorrow koncert- és backstage felvételekből összeállított klipje, amelynek köszönhetően betekintést nyerhettünk AGGI fellépéseinek atmoszférájába és hangulatába. Ezzel egy időben japán rádiók is játszani kezdték AGGI első két dalát, a Stupid Boy-t és a Scream, Shout-ot. Egy-két hónappal később pedig olyan dolog történt, ami a legkevésbé sem megszokott egy magyar előadó esetében, ugyanis AGGI saját műsort kapott a japán FMrara rádión, amelyben interjúk mellett rendszeresen bemutatja más hazai bandák dalait, így játszott le már például Tankcsapdát is.  Hasonlóan különleges elismerés, hogy két különböző földrészről származó márka, a japán Guyatone Guitars és az amerikai DeMont Guitars endorsere is lett.

AGGI mindössze 16 hónap leforgása alatt megírt kétalbumnyi dalt és egyre több rajongót szerez magának a világ különböző részeiről. Az aktualitásokért érdemes követni a közösségi oldalait, a teljes wild-pop élményért pedig erősen ajánlott a koncerteken való részvétel.

Fotók: Bardócz Letti, Bozó Zsuzsanna, Milisics Ági

Videók

  • AGGI - Tomorrow
  • AGGI - Better
  • AGGI - Stupid Boy
  • AGGI - Scream, Shout

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
AGGI
ének
gitár
Címkék: 
AGGi