Bejelentkezés

x
Search & Filters

Armored Saint

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1982

További képek

Biográfia: 

Az Armored Saint egy a kaliforniai Los Angeles-ből származó heavy metal zenekar.

Az Armored Saint-et 1982-ben alapította a két testvér; Phil Sandoval (gitáros) és Gonzo Sandoval (dobok), valamint a gitáros David Prichard, amíg a South Pasadena-i középiskolába jártak. A következőként az énekes John Bush csatlakozott, aki szintén ugyanabba a középiskolának volt az öregdiákja, és a basszusgitáros Joey Vera. Gonzo Sandoval találta ki a nevet, miután berúgtak a banda többi tagjával, és megnézték az Excalibur-t egy színházban a Monterey Park-ban.

Az Armored Saint felvett egy öt számos demót, a „Lesson Well Learned” a Metal Massacre II. válogatáslemezre is rákerült. Ezek közül a bemutatkozó dalok közül hármat is használtak a zenekar önmagáról elnevezett EP-jén, amely a Metal Blade Records-nál jelent meg 1983-ban.

Aztán az együttes szerződést kötött a Chrysalis Records-szal 1984-ben.

Az Armored Saint debütáló albumát, a March of the Saint-et 1984-ben adta ki, melyet a ’85-ös Delirius Nomad követett. A debütáló album egy kisebb sikert hozott az MTV-n a „Can U Deliver?”-rel A Delirius Nomad megjelenése után a gitáros Phil Sandoval kilépett a csapatból. Harmadik albumuk, a Raising Fear a megmaradt négy taggal lett felvéve.

A Chrysalis kiadónál elmaradt siker miatti elégedetlenségük visszavezette őket a Metal Blade-hez 1989-ben. Nem sokkal első élő albumuk, a Saints Will Conquer 1989-es kiadása után, a zenekar szerződtette a Texas-i dobost, Eddie Livingston-t és Jeff Duncan-t másodgitárosnak az egykori Los Angeles-i klubzenekarból, az Odin-ból.

Következő stúdióalbumuk durván négy-számos demóinak írása és felvétele közben a gitáros Dave Prichard-nál leukémiát diagnosztizáltak. Prichard-ot legyűrte a betegség, még mielőtt a Symbol of Salvation felvétele elkezdődött volna. Egy rövid kihagyás után Phil Sandoval visszatért a zenekarhoz, Prichard helyére. A következő évben a Symbol of Salvation megjelenése széleskörű sikereket aratott. Dave Prichard szellemiségének és emlékének ajánlották, akinek a demón szereplő egyéni felvétele, a „Tainted Past” is rákerült az albumra.
A sikeres Symbol of Salvation turnét követően a zenekar felvette és befuttatta a „Last Train Home” című dalt 1991-ben.

A következő évben az együttes hozzájárult egy dallal a Hellraiser III: Hell on Earth című film zenéjéhez, és egy rövid jelenetben a filmben is megjelentek. Több hónappal később John Bush kapott egy felkérést a főénekes pozíciójára a nagysikerű trash zenekartól, az Anthrax-től. Nem bízva az Armored Saint jövőjében, Bush elfogadta az ajánlatot. A tagok száma folyamatosan csökkent, így az Armored Saint hivatalosan is feloszlott.

Az Armored Saint feloszlása után Joey Vera sűrűn játszott olyan zenekarokkal, mint a Fates Warning, a Lizzy Borden és a Chroma Key.
1994-ben kiadott egy szólóalbumot, majd sikeres másodkarrierbe kezdett producerként és mérnökként.
Gonzo és Phil Sandoval egy új együttest alakítottak Life After Death néven, mely egy ének-orientált rockcsapat volt, amire a legendás zenekar, a Thin Lizzy gyakorolt nagy hatást.

Újraalakulás és a jövő

1999-ben az Anthrax ideiglenes szünetelésével John Bush és Joey Vera úgy döntöttek, hogy újra megalakítják az Armored Saint-et. Az egész Symbol of Salvation-féle felállás visszatért a stúdióba, és 2000-ben megjelent a Revelation, mely a zenekar első spanyol szövegű dalát is tartalmazta, "No Me Digas" címmel.

Egy kis klubturné nyitány a Dio-nak, és a Lynch Mob követte. A következő évben a zenekar kiadta a Nod to the Old School-t, egy ritkaságok, demók és kiadványok (sok közülük még Prichard korából való), valamint néhány új szám gyűjteményét Nem sokkal később John Bush visszatért a stúdióba az Anthrax-szel, és az Armored Saint megint határozatlan időre felfüggesztődött.

2004-ben Joey Vera újra csatlakozott Bush-hoz az Anthrax-be ideiglenes időre, helyettesítve a basszusgitáros Frank Bello-t.

2005 elején Scott Ian az Anthrax-ből kijelentette, hogy a klasszikus „Among the Living” korszakuk felállása megreformálódott, amivel Bush és Vera tagsága megkérdőjeleződött. Bush bejelentette, hogy részvételük az Anthrax-ben véget ért, és Dan Nelson vette át az énekesi feladatokat a zenekarban 2007-ben. Ez a mozzanat reményt adott, hogy talán az Armored Saint újra felvételt készít.

2005-ben sor került egy egyszeri műsorra a Relevation-felállással, és 2006-ban a banda egy új turnéra indult.

Huszadik évfordulójuk részeként a Metal Blade megjelentette a Symbol of Salvation egy speciális kiadását, valamint a zenekar hosszú ideig nem forgalmazott élő videóját, a Trip Thru Red Times-t.

Az együttes nemrég fejezte be új a La Raza című új albumuk felvételét, mely 2010. március 16-án jelent meg.

Érdekességek

1981 elején John Bush-t meghívta Lars Ulrich egy meghallgatásra, ahol énekest kerestek a Metallicá-ba, mielőtt még James Hetfield lett volna a főénekes. 1986-ban, a Raising Fear felvételei alatt a Metallica szerződött Joey Verá-val Cliff Burton helyettesítésére, Burton korai halálát követően.

A Metallica: Some Kind of Monster című dokumentumfilmből kiderült, hogy Phil Sandoval öszetűzésbe keveredett a Metallica dobosával, Lars Ulrich-kal egy 1982-es bulin. Phil lenyomta Lars-t a földre, miután Dave Mustaine - aki ekkor még a Metallica tagja volt – is belekeveredett, és végül eltört Phil bokája. Mustaine elmondása szerint ő a mai napig rosszul érzi magát emiatt az incidens miatt, de ő egyszerűen csak a zenésztársát védte. Mustaine később javított a helyzeten egy bocsánatkéréssel, és adott Sandoval-nak egy ESP gitárt a helyzet rendezése végett.

1992-ben az Armored Saint feltűnt a Hellraiser III: Hell on Earth című filmben a „Hanging Judge” című dal előadásával a klubban, amit Terry Farrel karaktere meglátogat.

A zenekar rövid időre feltűnt Huey Lewis And The News videójában egy „The Heart of Rock’n’Roll” című dalra, amíg a vonal, ahol Lewis énekel a „kemény rockzenéről” Los Angeles-ben. A banda egy korai jelenetben tűnik fel, kilépve egy limuzinból. Lewis megköszöni a March-of-the-Saint-be vetett bizalmat.
 

Videók

  • Armored Saint - Can U Deliver
  • Armored Saint - Reign Of Fire
  • Armored Saint - Left Hook From Right Field
  • Armored Saint - Last Train Home
  • Armored Saint - Aftermath
  • Armored Saint - Chemical Euphoria

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
John Bush
ének
Phil Sandoval
gitár
Joey Vera
basszusgitár
Jeff Duncan
gitár
Gonzo Sandoval
dob