A Dinamit együttes 1979-ben alakult a Skorpió három tagjából, (Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula, Németh Gábor) valamint hozzájuk csatlakozott Vikidál Gyula (P.Mobil) és Németh Alajos (Mini).
A nagy sikerű szupergroup három éves fennállása alatt két nagylemezt és két kislemezt készített, ezek közül a "Tinédzser dal" minden idők legnagyobb példányszámban eladott magyar kislemeze. Több kirobbanó sikerű nóta fűződik a zenekar nevéhez, például a "Dinamit a vérem", "Engem ne sajnáljatok", "Néma kőszobor".
Az alakulás után harminc évvel, 2009-ben újjáalakult az együttes, melynek tagjai: Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula, Zselencz László, Németh Gábor, az énekesi poszton pedig - mivel Vikidál Gyula elfoglaltságai miatt nem vállalta a közreműködést - a fiatal, rendkívül tehetséges Kálmán György szerepel, aki méltóan helyettesíti legendás elődjét.
A Dinamit 2009. őszén két új dallal jelentkezik és koncertkőrútra indul, melynek műsorán az egykori nagy sikerek szerepelnek.
2010-ben új stúdióalbummal jelentkeztek, amely a Rockinform magazin mellékleteként jelent meg. Megjegyzendő, hogy tulajdonképpeni első nagylemezük a Szűcs Juditnak írt album, melyet ők is játszottak fel.
2011 elején Jankai Béla lett a zenekar új billentyűse.
Facebook kommentek